Lehet egy garázs folyamatosan tiszta?

Egy társasházról beszélünk és annak garázsáról, ami már egy ideje nem volt takarítva. Pontosabban egy éve nem volt, mert évente kerül rá a sor. És egy év alatt elkoszolódik annyira, hogy gyakorlatilag amikor rámegyünk a takarítógéppel, a súrolóautomatával, akkor igen látványos eredményt tudunk elérni, aránylag gyorsan. Igazából ahhoz, hogy ez ne következzen be, ilyen látványos különbség a két takarítás közötti időszakban, azzal lehetne javítani, hogy sűrűbben van takarítás. Ezáltal a takarítás egy alkalomra vetítve olcsóbb lesz, és folyamatosabb a tisztaság. De ilyenkor ha mondjuk csak évente – vagy adott esetben, ha még rosszabb a helyzet, akkor több évente – van megrendelve egy takarítás, akkor sokkal durvább helyzet áll elő, és sokkal nagyobb szennyeződést kell eltávolítani. Azért egy modern társasházhoz illik az, hogy szép tiszta legyen még a garázs is. Gyakorlatilag már szállodai minőségben kell csillognia az egész épületnek, ezáltal szükséges a garázs gyakoribb takarítása a lépcsőházak és az egyéb közlekedőhelyszíneknek mellett.

Ilyenkor kimegyünk takarítógéppel és vissza tudunk állítani egy nagyon szép, tiszta állapotot, ami aránylag hosszabb időn keresztül (tehát több héten vagy hónapon keresztül) megtartja a tiszta szintjét. De természetesen ahol közlekednek az autók és egyéb forgalom zajlik, ott előbb-utóbb el fog koszolódni. Viszont amennyiben csak évente van megrendelve a takarítás, akkor minden évben ugyanezzel a szennyeződésmennyiséggel kell megküzdenünk.

Mennyi az a maximális időszak, ameddig el lehet húzni ezt a takarítási időszakot, hogy ne koszolódjon el olyan látványosan, mint ahogy a képeken is látszik?

Nyilván függ a forgalomtól, de ezt mindig a tapasztalat adja. Tehát aki folyamatosan jár a garázsba, pl. a számvizsgáló bizottsági tagok szoktak ezzel sokat foglalatoskodni, nekik valamilyen módon képesnek kell lenniük eldönteni,  hogy tegyük fel negyedévente, félévente vagy havi rendszerességgel van szükség rá. Vagy ha nagy forgalmú garázsokról van szó (van olyan munkánk is, ahol napi szinten jelen vagyunk), ott nyilván a takarítási szerződés része, hogy egy takarítógéppel hetente kétszer körbejárjuk az egész garázst és a szabadparkolókat is. Így gyakorlatilag sosem koszolódik el a garázs, hanem folyamatosan egy állandó tisztaságot mutat az egész épület. És így nem érzi azt az ember, hogy egy koszos épületben lakik vagy tárolja az autóját.

Püsök Ferenc
Tisztítás-technológiai szakember
Tisztítás-Technológiai Tudományok Intézete gyakorlati oktatója